A nemzetközi szállítmányozás árának és színvonalának viszonya 

Nemzetközi szállítmányozás jó áron? Igen! 

headerphoto
   Színvonalas nemzetközi szállítmányozás
        igazán megfizethető áron

                   Európai uniós tagállamként Magyarország is a nemzetközi szállítmányozás aktív résztvevőjévé vált, a vámdíjak és az országok közötti szabadabb mozgás jelentősen megkönnyítette a szállítmányozás mindennemű formáját. Mindez aktívabb, élénkebb árukereskedelmi lehetőségeket hozott magával, jelentősen felélénkítve a nemzetközi szállítmányozás teljes egészét is, hiszen a megnövekedett kereskedelem nagyobb mértékű szállítmányozási igényt is hozott magával. Számos, különböző jellegű iparág tart igényt jó minőségű, tapaszt nemzetközi szállítmányozás biztosítására képes cégeket, vannak, amelyek egész éven keresnek a feladatnak megfelelő szállítókat, mások időszakosan lendülnek föl. Bizonyos ágazatok eltűnnek, helyüket viszont újak veszik át, viszont az sem elképzelhető hogy később újult erővel ismét visszatérjenek a piacra. A folyamatos változásokat tapasztaló, sokszínű és állandóan megújuló piaci szereplők viszont egy bizonyos aspektusban mind megegyeznek: mindegyikük egyaránt igényes, hatékony és felelősségteljes nemzetközi szállítmányozás biztosítására képes szállítókra, szállítócégekre, fuvarozókra tart igényt. Ilyen a nemzetközi szállítmányozás rejtelmeiben jártas cég:

https://europa-road.eu/hu/transportation.php

              A nemzetközi szállítmányozás számos fuvarozási lehetőséget foglal magába. Ilyen lehet a raklapos szállítás, melynél a szállítmány mennyiségétől és mértékétől kisebb (furgon), de akár nagyobb méretű szállítójármű (kamion) is igénybe vehető a fuvarozó által a lehető leggyorsabb és legköltséghatékonyabb mértékű szállítás biztosítása érdekében. Ideértendő a nemzetközi költöztetés is, valamint a túlméretes szállítás is a nemzetközi szállítmányozás része, amely minden nagyobb méretű munkaeszköz, mezőgazdasági gép, vagy akár különböző munkagépek, exkavátorok, és markológépek szállítmányozási műveleteit foglalja magába. A nemzetközi szállítmányozás számos csatornán keresztül megvalósítható, komoly felelősséggel járó folyamat, mely során kulcsszerepet játszanak az olyan tényezők, mint a gyorsaság, a gazdaságosság, a megfelelő helykihasználtság, a szakképzett fuvarozók, a kamion állomány megfelelő karbantartottsága és legfőképpen a bizalom. Ugyanis a rendkívüli jövedelmezhetőség egyben az egyik legfőbb buktató és rizikófaktor a nemzetközi szállítmányozás világában. Számos ál-, vagy hátsó szándékú fuvarozó és szállítmányozó az ezen a téren tapasztalatlan, vagy éppen felelőtlen, esetleg szűkmarkú megrendelő megkárosításával profitálni. A rakomány biztosítása érdekében fontos alaposan körüljárni az adott szállító ajánlatát, a szolgáltatás kitér-e minden, a szállítmányozás során esetleges tényezőre, megfelelő felszereltséggel bír-e a kamion, nem tűnik az ajánlat esetleg egy kicsit túl jónak, stb. Alapos mérlegelést és körültekintést igényel mindez a megrendelőtől, viszont ez indokolt is egy olyan jelentős profittal járó terület esetében, mint a nemzetközi szállítmányozás. 



           

        A rossz minőségű szolgáltatás a kellemetlen tapasztalaton túl jelentős, fáradságos és szövevényes papírmunkával, nehezen követhető elszámolhatósággal, a legrosszabb esetben pedig a szállítandó rakomány nyomtalan eltűnésével is járhat, így elmondható, hogy a jó szállítmányozó, fuvarozó kiválasztása semmiképpen sem elhanyagolható munka. Célszerű és javasolt több szállítmányozótól is árajánlatot igényelni a választás előtt. Éppen ezért, ugyan fontos versenytényező megfizethető, olcsó szállítási módszert választani, viszont a potenciális kockázatok csökkentését elkerülendő inkább célszerű olyan fuvarozót vagy szállítmányozót választani, aki kellő tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi szállítmányozás terén. Fontos viszont, hogy ezt a tapasztalatoz számon is lehessen kérni, tud-e a szállítmányozó más, korábbi megrendelésekről dokumentációt biztosítani, mellyel felmérhetőek a korábbi fuvarok és szállítmányozási munkák sikeressége, illetve az esetleges, korábbi fuvarok közben felmerülő problémákat hogyan kezelte a fuvarozó, precedenst biztosítva a szállítás szolgáltatásának minőségére. A sikeres megbízások jussa a hűség, így az is árulkodó lehet, ha a szállítmányozónak egy vagy több visszatérő megbízója is van nemzetközi szállítmányozás céljával. Egy rutinos, tapasztalt, nagy partnerkörrel rendelkező szállítócég már önmagában is garancia lehet a szállítmányozás sikerére.

                  Sokat elárul az adott fuvarozó, szállítmányozó felkészültségéről a nemzetközi szállítmányozás terén a velük folytatott kommunikáció. A jó szállítmányozó kitérhet olyan dolgokra is, melyekre a megrendelő nem gondolt, elejét véve olyan későbbi, szállítás során felmerülhető problémáknak, félreértésnek, melyekre akár még maga a megrendelő sem gondolt. Ez egyben tanúbizonyságot ad a fuvarozó nemzetközi szállítmányozást illető tudásáról is – a nemzetközi jog, jogszabályok világa a kereskedelemhez hasonlóan egy folyamatosan váltakozó környezet, melynek kiismerése, a kamion és más szerelvényekre vonatkozó súlyelőírások és szabályozások és a túlméretes szállításokat illető korlátozások ismerete, e tudásanyag folyamatosan naprakész szinten tartása önmagában bizonyosságot adhat a szállítmányozó felkészültségéről, mellyel akár komoly mértékű, ezen ismeretek hiányából fakadó többletköltségeket is spórolhat a megrendelő számára.

                   Érdemes figyelembe venni a megrendelő részéről a szállítmányozás jellegét, annak célirányát is. Bizonyos fuvarozók, szállítmányozók kifejezetten egy, adott rakomány típus szállítására, vagy kevésbé gyakorta igénybevett célországokba való szállítmányozás felé szakosodnak. Egyes esetekben az efféle specializáció előnyösnek bizonyulhat, ha a rakományt szakosodott és ebből következően nagyobb szakképzettségű és tapasztalatú fuvarozó, szállítmányozó gondjaira bízzuk.
                      Fontos továbbá, hogy a szállítmányozó, fuvarozó képes legyen biztosítani a szállítmányozás feladatához szükséges, rendkívül összetett feltételeket is. Ebbe beletartoznak olyan egyszerű, de kritikus lépések is, mint a szállítmány megfelelő előkészítése, hiszen a rakomány jellegétől függően már akár ez is egy kritikus szakasza lehet a szállítmányozás folyamatának. Kényes, törékeny áru esetében megfelelő, körültekintő lépéseket igényel, hogy a rakomány ne károsodjon szállítás közben, hiszen az utak minősége váltakozó lehet, így bizonyos útviszonyok nagyobb veszélyt jelenthetnek a szállítandó árukészletre. Hasonlóan körültekintő hozzáértést igényel az olyan speciális szállítmány kezelése is, mint a túlméretes szállítmány, vagy más, egyéni eljárásokat megkövetelő rakomány is. Ezen túl hasznos, ha a szállítmányozó tisztában van a szállítmány kamion, vagy más szállítóeszközre való fel és lerakodásához szükséges feltételekkel és képes azokat megfelelően biztosítani is a nemzetközi szállítmányozás során. 
                A megfelelő állapotú, rendszeresen karbantartott furgon, kamion, vagy bármilyen gépjárműpark részét képező járművek, illetve azok vezetői is sokat elárulhatnak az adott szállítmányozóról. A nemzetközi szállítmányozás egy kockázatoktól hemzsegő, potenciális veszélyforrástól nem mentes iparág, ahol egyaránt nem figyelmen kívül hagyható tényező a szállítójármű karbantartottsága és a sofőr rutinja, rátermettsége, talpraesettsége sem az áru biztonságos célba érését illetően. Érdemes meggyőződni, mi a szállítmányozó által alkalmazott bevált gyakorlat vészhelyzetek, balesetek esetén, milyen biztosítást nyújtanak a szállítandó rakományra, illetve hogyan intézik a kártérítés folyósítását is. Ezek mind olyan tényezők, melyek a jó fuvarozó, szállító, szállítmányozó felelőssége, melyet a megrendelő felé nyújt.

                   Megrendelőként az is fontos, hogy olyan a nemzetközi szállítmányozáy szervezését végző céget válasszunk, amely a feladatkörén túl is előretekintő. Ide értendőek az olyan elvek, mint a környezettudatosság, a szállítmányozás velejárójaként fakadó széndioxid-lábnyom csökkentése, az új, környezetkímélőbb innovációk felé való nyitottság is. Az innováció alapú szemlélet a későbbiekben idő és költséghatékonyabb szállítmányozás formájában mutatkozik meg. Ezek mind azt közvetítik, hogy a fuvarozó, szállítmányozó nem csupán rövid, hanem hosszabb távra is tervez, fenntartható, zöld, a szállítmányozás élhetőbbé válásán fáradozik, nem csupán a megrendelő, hanem közvetett és közvetlen környezet irányában is felelősséget vállal.

                  Összességében tehát elmondható, hogy a nemzetközi szállítmányozás egy rendkívül komplex és szövevényes folyamat, mely során rengeteg, első látásra aprónak tűnő, de annál kritikusabb lépést és tényezőt is figyelembe kell vennie a megrendelőnek. A rakomány típusától és jellegétől függetlenül célszerű mindig alaposan felmérni a piacot, azonosítani és felismerni a lehetséges kockázati tényezőket, és ennek fényében megfelelő, gyakorlott, felkészült és versenyképes árakat vállaló fuvarozó vagy szállítmányozó szolgáltatásait igénybe venni. Ennek tükrében úgy vélem, így már nem is olyan nehéz a választás nemzetközi szállítmányozás terén!


Ingyenes honlapkészítő